Rudolf Péter: Örülni csak akkor lesz okunk, ha újra felmegy a függöny


2020. március 25. 12:40 | Forrás: Szabadvárosok

"Örülni majd csak akkor lesz okom, okunk, ha újra felmegy a függöny, ha teltházak előtt tudunk megharcolni szereppel, önmagunkkal. Ha újra béke lesz bennünk és a világban" - fogalmazott Rudolf Péter, a Vígszínház új igazgatója az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Rudolf Péter: Örülni csak akkor lesz okunk, ha újra felmegy a függöny

 "Addig is, teszem a dolgom, és minden erőmmel azon leszek, hogy a Vígszínház készen álljon az újraindulás pillanatában" - írja a Kossuth-díjas színművész.

Karácsony Gergely főpolgármester kedden bízta meg 2021. december 31-ig Rudolf Pétert a Vígszínház vezetésével, miután az eddigi igazgató, Eszenyi Enikő az őt ért támadások miatt a múlt héten visszavonta pályázatát.

Mint írta, a közönségnek és a társulatnak tartoznak azzal, hogy a város legnagyobb színházát nem hagyják bizonytalanságban ezekben a nehéz hetekben. "Elismerést érdemel, hogy Rudolf Péter vállalta a botrányok és a járványveszély által duplán sújtott színház vezetését" - fogalmazott a főpolgármester.

Rudolf Péter nyilatkozatában megköszöni a döntéshozók bizalmát és a társulat támogatását, hozzátéve: amennyi erőt ad ez a támogatás, akkora felelősséget is ró rá.

"Kivételes megtiszteltetés a Vígszínház igazgatójának lenni, de ezek most nem lehetnek az öröm pillanatai. Túl sok fájdalom, túl sok indulat tört felszínre az elmúlt hetekben" - fogalmaz.

Mint írja, sem a színház, sem a világ nem lesz már ugyanolyan, mint annakelőtte. Nem tudhatjuk, mikor áll vissza a rend, mikortól tehetjük újra a dolgunkat.

"Abban reménykedem, hogy minden, ami most történik a színházi szakmában és a világban, az tisztulást hoz, katarzist - olvasható a művész nyilatkozatában.

/MTI



Add tovább! címmel karitatív akciót indított a fővárosi MSZP

 Add tovább! címmel akciót indított a fővárosi MSZP, hogy a koronavír...
Add tovább! címmel karitatív akciót indított a fővárosi MSZP
2020. május 29. 14:20

Hableány-tragédia - hajós megemlékezés Budapesten

A Hableány tragédiájára, a 28 áldozatot követelő dunai hajóbaleset ál...
2020. május 29. 13:20