MNB: 3 százalék körül stabilizálódhat az infláció


2020. március 26. 16:40 | Forrás: Szabadvárosok

Idén 3 százalék alá eshet, hosszabb távon pedig 3 százalék körül stabilizálódhat az infláció - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtöki online sajtótájékoztatóján a Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság vezetője.

MNB: 3 százalék körül stabilizálódhat az infláció

Balatoni András szerint az infláció már márciusban 4 százalék alá eshet, és éves szinten a maginfláció is elmarad majd attól, amit a korábbi előrejelzések valószínűsítettek. A mérséklődést többek között az olaj árának jelentős visszaesésével magyarázta, ami a nyers élelmiszerek árának emelkedését is ellensúlyozza.    

Várakozása szerint a koronavírus gazdasági hatásai a második negyedév eredményeit jelentős mértékben visszavetik. A világpiacot eluralta a bizalmi válság, a járvány hatására a termelés, a kereslet, a foglalkoztatás, a beruházás, a kivitel egyaránt visszaesett, ám a visszazárkózásban jelentős különbségek alakulhatnak ki az egyes országok között - hangsúlyozta. Balatoni András szerint a koronavírus gazdasági hatásai elől Magyarország sem térhet ki, hiszen a belföldi termelésben jelentős szerepet játszó ágazatok állhatnak le. A növekedés ugyanakkor idén is legalább 2 százalékkal magasabb lehet az uniós átlagnál.    

Az igazgatóság vezetője a növekedés fenntartásában jelentősnek látja a lakossági fogyasztás szerepét. A munkanélküliség kis mértékben nőhet ugyan, de az emelkedés megfelelő intézkedésekkel visszafordítható, ráadásul a béremelkedés is folytatódott idén, a háztartások megtakarításai jelentősek. Az államadósság csökkentését a veszélyhelyzet nem befolyásolja, a beruházási ráta pedig a lassulás ellenére is megközelítheti a 30 százalékot - mondta. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a járvány elhúzódásával a kilátások is módosulhatnak, a gazdasági előrejelzések ezért bizonytalanok. Sokat jelenthet, ha a kulcsfontosságú ágazatok stagnálása a nyári hónapokra is áthúzódik, de a magyar gazdaság a legkedvezőtlenebb jegybanki előrejelzés szerint is elkerüli a recessziót 2020-ban.

/MTI



Add tovább! címmel karitatív akciót indított a fővárosi MSZP

 Add tovább! címmel akciót indított a fővárosi MSZP, hogy a koronavír...
Add tovább! címmel karitatív akciót indított a fővárosi MSZP
2020. május 29. 14:20

Hableány-tragédia - hajós megemlékezés Budapesten

A Hableány tragédiájára, a 28 áldozatot követelő dunai hajóbaleset ál...
2020. május 29. 13:20