Európa legnagyobb légitársasága felajánlotta a kormányoknak a flottáját


2020. március 25. 07:40 | Forrás: Szabadvárosok

Szinte teljesen leállítja kereskedelmi járatait a Ryanair, Európa legnagyobb légitársasága a flottát felajánlotta a kormányoknak.

Európa legnagyobb légitársasága felajánlotta a kormányoknak  a flottáját

A cég keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint kedden még az eredetileg betervezett járatok 20 százaléka közlekedik, de 25-étől a kormányok korlátozó intézkedései miatt egy-két járatot leszámítva az összeset törlik. A még üzemelő összeköttetések áruszállítás, vagy alapvető ellátás miatt maradnak meg.

A Ryanair nem közölte, hogy meddig marad életben ez a rendelkezés, jelenlegi számításaik szerint sem áprilisban, sem májusban nem indulhatnak újra a járatok. Addig a cég felajánlotta a flottát az európai kormányoknak, így a gépeiket a külföldön rekedt emberek hazaszállítására is használhatják.

Az Eurocontrol adatai szerint az elmúlt napokban a korábbi negyedére esett vissza Európa fölött a légiforgalom, alig 5 ezer járat közlekedett, a legtöbb légitársaság már felfüggesztette, vagy a napokban függeszti fel teljesen üzemelését.

 

/MTI



Add tovább! címmel karitatív akciót indított a fővárosi MSZP

 Add tovább! címmel akciót indított a fővárosi MSZP, hogy a koronavír...
Add tovább! címmel karitatív akciót indított a fővárosi MSZP
2020. május 29. 14:20

Hableány-tragédia - hajós megemlékezés Budapesten

A Hableány tragédiájára, a 28 áldozatot követelő dunai hajóbaleset ál...
2020. május 29. 13:20